SZIASZTOK!

Ez az oldal a divattal és egyéb csajos témákkal foglalkozik!

Íme pár fontos szabály amit légyszi TARTS BE!

-Ne lopj!

-Érezd jól magad!

-Szavazz!

Jó szórakozást!

Kérlek jelentkezzetek a chatban cserének! Nincsenek feltételek!

Png képek: google

Css: Nessa és Ashley ( nézzétek meg az oldalukat ITT)

Fejléc: per pillanat ezt a dizit Nessa és ashley csinálta

Szerky:Fashionly

3.fejezet

Mrs. Miltred?

Mint említettem, Louis megkapta az SMS-emet, amit küldtem. Izgatottan oldottam ki a telefonomat, majd megnyitottam az üzeneteimet. Louis visszaírt! Dobogó szívvel nyomtam meg a kijelzőt, hogy az belépjen az üzenetbe. Louis igazán meghökkentő hírrel szolgált:

„Szia Ellie!

A kémszolgálat honlapját képtelenség feltörni! Sőt, semmilyen kód nem működik! Mindig visszadob a főoldalra és egy vírust is telepített a gépemre, így most be sem tudom kapcsolni. Nem értem mit titkolnak ennyire, de sajnos többet nem tudtam segíteni. ”

Most már teljesen biztos lehetek a dolgomban. A házunkban nem egy egyszerű betörő járt, aki igazából annyira nem is izgatott volna, ám most már biztosan tudom, hogy valami fontosabb dolog áll a dolgok hátterében, mint egy laptop vagy esetleg telefon ellopása. Hiszen egy átlagos kém biztosan nem ezekért jött volna el a világvégére!  Lehet, hogy az üldözési mániám egy picit erős, de már sok minden történt velünk az évek folyamán. Igazság szerint, lehet, hogy nem kéne belemártanom magam ebbe az ügybe, főleg azért nem, mert egy ilyen dolog igazán veszélyes is lehet! Csak csendben kéne tűrni ezt az egészet. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy ezek az alakok mit kerestek pont nálunk? Lighton egy icuripicuri kis város, ha valaki valami értékeset keres, ne itt tegye! Ekkor a nappaliban megcsörrent a telefon. Lustán igyekeztem lefelé a lépcsőn, ám az illető nem tette le a telefont, szóval így volt időm felvenni.

- Halló? – szóltam bele fáradtan.

- Szia Ellie, Anne vagyok. Talán még emlékszel rám…

- Szia, Anne!  - köszöntem neki. Semmilyen ötletem nem volt, hogy mit akar tőlem.

- Tudod, már régóta figyelemmel kísérem tevékenységeidet, ne értsd félre, nem vagyok nyomozó esetleg bűnüldöző…

- Anne, kérlek a lényeget! – szóltam türelmesen, mert nem szeretem, ha valaki még mielőtt valami hírt közölne, ki magyarázná magát az egészből. Már volt hozzá hasonló eset, például akkor, amikor Anyával Rióban éltünk. Az egyik iskolatársam így próbálta közölni velem, hogy a barátom, Bremmy megcsal. Hát igen, ilyen csodálatos élményeim vannak.

- Na jó. De ne haragudj. Tudod Dan-nel jóban vagyok és hát…

- Tudok róla, hogy mennyire jóban vagytok. – kezdtem cinikusan, mert most akartam beolvasni a lánynak a könyvtári incidens miatt - ő meg bízik benned, holott te közben Andreasszal enyelegsz a könyvtárban, ő meg azt hiszi, hogy ti vagytok a világ legjobb szerelmespárja!

- Te meg miről beszélsz? – szinte láttam Anne bosszús pillantását miközben sötétszőke haját óvatosan hátra dobja, és közben úgy néz rám, mint az első napon.

- Arról, hogy megcsalod Danielt! – fakadtam ki. Még soha nem csináltam hasonlót, hogy valakinek csak így telefonon keresztül megmondjam a tutit, de éreztem egyre közelebb vagyok hozzá, hogy elkezdjem a Danielről való ábrándozást, ám nem szabad engednem, hogy úgy végezzem, mint a nyálas tini regényekben, hogy ott ábrándozok a fiúról, miközben az egy másik lánnyal alkotnak egy párt.

- Kíváncsi vagy rá, hogy miért hívtalak, vagy csak a fiúkról tudsz dumálni?

- Igen, de… Anne, ez nem helyes! Nem vághatod át Danielt!

- Te meg miről beszélsz? Miért csalnám Danielt, amikor nem is járunk?

- Micsoda? – döbbentem le. Akkor meg mi volt ez a színjáték? Szóval álmaim fiúja, akinek átható kék tekintete van… és… na, jó, elég az álmodozásból!

- Daniel a testvérem! – válaszolt lenézően mintha én ezt nem is tudnám. Mondjuk nem is tudtam.

Ekkor kiesett a kagyló a kezemből. Ilyen sok ideig teljesen hamis hitben éltem. Még egy ideig hallottam Anne,,hallózását” a kagylóból, de aztán gondolom letette. Szóval hiába aggódtam és törtem a fejem napokig Anne és Andreas csókján. Szóval ennyi volt az egész. Én, a vakságom és a bénaságom megint teljesítettek. Ezzel most igazából megnyílt előttem egy kapu. A szerelem kapuja. Érzem, hogy már csak pár lépés választ el az álmomtól, de mégis olyan, mint egy délibáb a sivatagban. Érzed, hogy közel van, de mégsem éred el. Daniel akár a barátom is lehetne, vagy esetleg egy mélyebb kapcsolat másik fele, de sajnos nem fog belém szeretni. Mit kezdene egy fekete hajú, kék szemű srác egy ilyen, hogy is mondjam, szánalommal. Na, abba hagyom az önsajnálatot.

Gyorsan visszatettem a telefont a helyére, majd kioldottam a mobilamat (még Los Angelesben kaptam) és beléptem a névjegyzékbe. Megállapodtam az A betűnél és megnyomtam Ashley nevét. a fülemhez emeltem a kagylót és vártam, hogy vége legyen a végeláthatatlan sípolásnak.

- Halló? – szólt bele a barátnőm.

- Képzeld, Daniel és Anne testvérek! Ez azt jelenti, hogy én és Dan… - ekkor barátnőm közbeszakított.

- Te szerelmes vagy Danielbe? – ámult el.

- Nem teljesen, csak… tetszik és kész! – Ashleynak sikerült zavarba hoznia. Le a kalappal előtte!

- Miért nem mondtad? Hiszen barátnők vagyunk, vagy nem?

- Bocsi. – mondtam halkan majd elmeséltem az Anne-val való beszélgetésemet.

- Egyébként mi volt az eredeti ok? – kérdezte.

- Mi?

- Amiért felhívott. – bár ez még csak most jutott eszembe, per pillanat nem izgatott különösebben ez a tény, hogy a lány valódi okát arra, hogy felhívjon nem tudtam meg.           

- Szóval nem tudod. – következtetett a válaszra Ashley.

- Tudom. Vagyis nem. Na, jó. Figyelj Ash, gyere fel a chatra, ott bővebben elmondom.

- Oké… - tette le a kagylót, én meg (mivel internetünk még mindig nem volt), az okos telefonomról léptem be a közösségi oldalra. Ashley rögtön küldte az első üzenetet:

Ashley Benett üzenete: na, akkor elmondod?

Ellie Jones üzenete: oké…

Ashley Benett üzenete: nos?

Ellie Jones üzenete: figyelj, Daniel rendes srác, és úgyis tudom, hogy én és ő egyáltalán nem illünk össze. Nevetséges pár lennénk. Láttad már Anne-t? Ő gyönyörű… L

Ashley Benett üzenete: mint tudjuk, Anne Daniel testvére. Ne hasonlítsd őket egymáshoz…

Ellie Jones üzenete: L

Ekkor hosszú ideig azt hittem, hogy Ashley nem válaszol, vagy lefagyott az internet (a szomszéd wifije nem a legjobb), mert sokáig írta a chat az,,Ashley gépel” szöveget. Mikor már majdnem kiléptem volna, megérkezett az üzenet.

Ashley Benett üzenete: akármit mondasz, nem vagy ronda! Nézd meg Lizt, a húgomat. a maga módján szép, ám az arcát szeplők fedik. Valamint én sem vagyok egy Susan Dylan. Egyébként én nem mondom el szívesen, mert megkértek rá, hogy ne mondjam el…

Ellie Jones üzenete: Mond már Ash! Megöl a kíváncsiság! J

Ashley Benett üzenete: Daniel szerelmes…

Ellie Jones üzenete: kibe? Mondjad! J

Ashley Benett üzenete: Susánba :S

Ellie Jones: Micsoda? Daniel+Susan= <3 ?

 Ekkor a telefonom kilépett a böngészőből a wifire hivatkozva. Átkozott internet! Mindig ilyenkor kell tönkre mennie? Még egy ideig nyújtózkodtam a mobilommal a szomszéd háza felé, hátha ott lesz internet, ám internet helyett csak hülye mozdulatok emlékével gazdagodtam. Brühühü… Ash-t viszont nem hívhattam vissza, mert anya időközben hazaért (pont a wifi elvesztése után) , úgyhogy inkább hozzá indultam:

-Szia! – köszöntem, és megöleltem.

- Mindjárt visszajövök, kicsim csak felmegyek fürdeni, tudod, ma keményen kellett dolgoznom. – mosolygott rám, majd elindult a fürdőszoba felé.

Ekkor megcsörrent a nappaliban a telefon. Gondoltam Ashley az, és tovább folytathatjuk a témát Daniel ügyben. Izgatottan sétáltam a berregő készülék felé, majd a fülemhez emeltem megszokásból a kagylót, és beleszóltam:

- Halló?

- Maga az Mrs. Miltred? – amint kimondta ezt a nevet a vonal túlsó végén lévő hang, éreztem, hogy felgyorsul a pulzusom. Nem tehettem mást, kicsit hazudtam…

- Igen. Mit szeretne? – mondtam csak úgy ösztönből, mert éreztem, hogy valami fontosat tudhatok meg.

- Ugyan már, Rick vagyok, tegezz csak, drágám! – utasított a férfihang, aki valószínűleg Rick.

- Ó, bocsi. – mondtam gyorsan, majd várakoztam egy kicsit, de miután a srác nem felelt, hozzátettem undorodva: - Édesem.

- Na így már tetszik. – helyeselt. – Egyébként azért hívtalak, mert a főnök neked akarja kiosztani a SKNEB-es ügyet. Tudod, mint a legjobb kémnek. Holnap reggel hétkor legyél ott a La Pizza- ban, ott akar találkozni veled. Na, most leteszem. Szia! – majd ez a Rick letette a telefont. Én meg csak álltam bamba képpel, kezemben a süketkagyló, már értem miért nézett furán anya amikor már végzett a fürdéssel, és hozzám jött.

- Minden rendben, kicsim? – kérdezte tőlem.

- Igen… - hebegtem, majd próbáltam gyorsan túllépni a ,, mi történt a suliban” beszélgetésen, hogy minnél előbb felkészülhessek. De nem a töri felelésre. Éppenséggel pont nem érdekelt, hogy a punok vezére Hannibál vagy Kannibál. Csak egy dolog izgatott… Hogyan juthatnék el reggel hétkor a La Pizzába?

4. fejezet

La Pizza

Reggel gyorsan küldtem egy SMS-t Ashley-nek, hogy valamilyen ürüggyel igazoljon engem az első két óráról. Senkinek sem szóltam a kis városnéző túrámról, inkább én mondjuk, akciónak nevezném, de ki hogy gondolja. Hajnali kettőkor rájöttem, hogyha felállok a kádperemére, akkor ott a wifi igen jó, ezért szinte az egész éjszakát a kád peremén állva töltöttem, és közben megnéztem Útvonaltervezővel, hogy hol van ez a La Pizza cucc. Nem is olyan messze innen, valahol a város szélén. A Google szerint valami étterem. Szóval belegondolni is rossz volt, hogy egyedül flangálok Lightonban, ám a nyomozás érdekében megéri. Nem?

Miután reggel elbúcsúztam anyutól, elindultam az iskola felé minden tancuccommal és írószeremmel együtt, nehogy anya gyanút fogjon. Még egy ideig néztem, ahogy integet, és közben összefacsarodott a szívem. Ahogy látom az arcán, hogy azt hiszi, hogy suliba megyek… Elfogott a lelkiismeret-furdalás. Mikor elértem a suli utcáját volt egy pillanat, hogy megtörök, és inkább hagyom, hogy az ember a La Pizzában ne találkozzon senkivel, ám végül még is csak bekanyarodtam a St. Louis utcába, ahonnan már kezdődött Lighton úgymond ,,piszkos” negyede. Mindig is irtóztam az ilyen helyektől, és már volt párszor rá példa, hogy egyszerűen betojtam az utca közepén és inkább másfelé mentem. Például Londonban, amikor az egyik osztálytársam bulijáról mentem haza. Akkor is inkább megfutamodtam és szégyenszemre felhívtam anyut, hogy jöjjön értem. Hozzá tenném még, hogy anyu éppen egy tárgyalás kellős közepéről ment el, miattam. De most nincs okom aggodalomra, hiszen fényes nappal van. Ha akarna, sem tudna megtámadni senki. Legalábbis azt hiszem… Az utcának hamarosan véget ért, én meg fellélegeztem, mert feltűnt előttem a La Pizza olaszos hangulatú épülete. Vakolat nem volt rajta, hanem csak a téglák látszottak kívülről, amik valójában egy jó hangulatú dizájn részei, hiszen a La Pizza elit hely. Szép lassan egyre nagyobbodott az épület, amikor közelebb értem, és már éreztem a friss pizza illatát. Erről életem legboldogabb három hónapja jutott eszembe, amikor anyával Milánóban laktunk. Azok a finom spagettik a közeli étteremben… Ekkor újabb problémával találtam magam ismét szembe. Az még oké, hogy túléltem az idefelé vezető utat, sőt még az éttermet is megtaláltam, de honnan fogom megismerni ezt az embert, akit ez a Rick említett? A gyanútlan fiú a telefonon keresztül nem sejthette, hogy én valójában nem Mrs. Miltred vagyok, de mi lesz, ha itt viszont már látnak is?

Zavaromban megálltam és próbáltam valami jó álcát találni. Talán, talán… Áh, igen! Ma reggel anyu berakott a táskámba egy kabátot azzal az ürüggyel, hogy az időjárás-jelentés szerint délután lehűl a levegő. Bár most még kifejezetten meleg volt, magamra öltöttem a kabátomat, majd felhúztam a cipzárt az államig. Ezután már magabiztosan lépdeltem a La Pizza felé. Mikor megálltam az épület előtt, próbáltam keresni egy pincérnőt, hogy megkérdezzem, hogy nincs itt véletlenül valaki, aki rám, azaz Mrs. Miltred-re vár. Odamentem az egyik lányhoz, aki hosszú barna haját egy kontyba kötötte, és gyönyörű kék szemével épp a noteszát bújta, miközben másik kezével a köténye zsebében kotorászott. Közelebb léptem hozzá, majd megszólítottam:

- Jó napot kívánok! Bella, mamma, ez a La Pizza étterem? – próbáltam egy picit megcsillogtatni olasz tudásomat, bár nem tudom, hogy mit jelent az, hogy,,bella mamma”.

- Először tanuljon meg olaszul. – emelte rám hűvösen a tekintetét, majd ismét a jegyzettömbébe merült. Gondoltam, most biztosan örül, hogy megint itt egy hülye vendég. Hurrá!

- Elnézést, szeretnék valamit kérdezni. Különben is, mi ez a fogadtatás? Beírjak a panaszkönyvbe? – fenyegettem meg a pincérnőt, akinek arcán már is láttam felderengeni némi tiszteletet.

- No, no, no, kérem inkább… Akkor miben segíthetek? – kérdezte lelkesen, mintha az előbb valami varázsigét mondtam volna ki.

- Egy embert keresnék. Mrs. Miltred vagyok, valakivel találkozóm van itt. – erre mintha valami király lennék, a lány máris esdeklően kiáltozta, hogy elnézést, és hogy ne öljem meg. Erre egy reakcióm van: ? .

- A főnök Lilaakác teremben várja önt. Kíván esetleg valamit inni? Vagy enni? – hajolt hozzám közelebb, majd egy étlapot nyomott a kezembe, és intett, hogy menjek utána. Hangtalanul utána siettem, és miközben áthaladtunk egy csomó helyiségen, elértünk egy termet, ami felett a Lilaakác felírat függött. Gyorsan kinyitotta az ajtót, majd betessékelt, és távozott. A teremben nem volt senki. A giccses székek gazdátlanul maradtak, senki nem evett bennük. Csak egy asztalnál ültek. Az lesz az én asztalom. Leültem csendben a rejtélyes alakkal szemben, aki szintén álcázva volt, és nem látszódott belőle semmi.

- Jó napot! – köszöntem csendben. Éreztem, hogy itt valami probléma van, de próbáltam felszabadult lenni, és bele vágtam a beszélgetésbe. – Nos, akkor minek köszönhetem a találkozást?

Válasz még mindig semmi, kezdtem azt hinni, hogy elaludt, vagy meghalt, vagy valami, úgyhogy felálltam. Éppen indultam volna kifelé, amikor lépteket hallottam a hátam mögött. Megfordultam. Ekkor földbe gyökerezett a lábam. Az ember egy pisztolyt szegezett rám, és mutatta, hogy adjam meg magam. Szép lassan fölemeltem a kezemet, és reménykedtem, hogy ez valami vicc. Kellett nekem idejönni! amíg anyu és a többiek azt hiszik, hogy suliban vagyok, engem kinyírnak, itt, a semmi közepén ahol valószínűleg soha nem keresnének, ráadásul ezt mind egy olyan pali végzi el, akit életemben nem láttam, és még nem is tudhatom, hogy kicsoda, mert igazság szerint azt sem tudom, hogy én ki vagyok. Mármint azt, hogy Mrs. Miltred kicsoda.

- Mrs. Miltred, úgy tűnik egy tökéletes titkos ügynök sem tökéletes. Szinte biztos voltam benne, hogy a kis csapdám nem válik be, és no lám tévedtem! – kezdte el a horror filmet. Mondjuk, én pozitív ember vagyok, szóval mindennek találok jó oldalt, például ennek az, hogy már tudom, hogy kicsoda ez a csaj, akinek a szerepébe bújtam. Egy kém.

- Csak egy beszélgetés volt. Ezért jöttem. – próbáltam improvizálni, miközben egyre jobban féltem, és már teljesen pánikba estem.

- Igen, hát persze. Csak egy beszélgetés. De inkább beszélgessünk arról, hogy hova rejtetted titkodat.  – mondta kajánul, és közben egyre jobban közeledett felém a pisztolyával. Ezt a szituációt el kéne adnom egy hollywood-i rendezőnek. Persze, csak akkor ha élek még.

- Tessék? – kérdeztem vissza, mert tényleg nem tudtam miről beszél. A pisztoly meg egyre csak közeledett felém, és már láttam, hogy csak másodpercek kérdése, és az ismeretlen ujjai meghúzzák a ravaszt. Ekkor utolsó reményemként eszembe jutott egy jó öreg trükk. Amikor az ember arról áradozott, hogy miért nem mondom el ezt a cuccot, megvártam, amíg egy pillanatra elnéz, majd nagy lendülettel kitéptem a kezéből a pisztolyt és én szegeztem rá a fegyvert. Az ismeretlen lassan felemelte a kezét.

- Tudod, nem tudom, hogy milyen dologról beszélsz, de egy biztos, ha tudnám is, hogy hol a francba van elrejtve a „titkom” akkor is te lennél a Földön az utolsó ember, akinek valaha is elmondanám. – kiáltottam indulatosan, majd büszkén tartottam áldozatomra a fegyvert. Érdekes fordulat. Én a kislány, aki még egy utcán sem tud félelem nélkül átmenni, itt áll egy pisztollyal a kezében, amit nem mellesleg egy bűnözőre fog, akit még életében nem látott. Nem, tévedtem, ez inkább vígjáték. Khm, pontosítok, végjáték.

- Ügyes, de nem eléggé. – mondta az idegen majd az ajtó felé indulva távozott. Én meg ott maradtam össze roskadva a La Pizza Lilaakác termében, remegő térdekkel, és egy pisztollyal a kezemben. A pisztolyt gyorsan a táskámba süllyesztettem, majd elindultam az iskola felé. Mikor az órámra pillantottam rémülten fogtam fel, hogy hamarosan már vége a második órának, így ideje sietnem a suli felé. Még utoljára visszanéztem a La Pizza kopott épületére, majd futásnak eredtem az iskola felé.

- Ellie, mesélj el mindent! – állt az asztalom mögé Ashley, akit a szünetben beavattam a nyomozásomba. Barna szemei szinte lyukat fúrtak a mellkasomba, és egyre jobban csak a kíváncsiság csillogott bennük.

- Jól van, na. – csomagoltam el a szendvicsem, majd intettem a legjobb barátnőmnek, hogy foglaljon mellettem helyet.

- Hallgatlak. – ezután mindent elmeséltem neki a legapróbb részletig, de azért ezt a pisztolyos incidenst nem mondtam, mert akkor valószínűleg soha többé nem segít majd nekem, ha esetleg ismét nyomozni szeretnék.

- És tényleg ott voltál, mármint a La Pizzában? – kérdezett vissza, én meg türelmesen bólogattam.

- Ash, gyere! - hallottam egy fiú hangját a terem végéből.

- Mennem kell. – mosolygott rám a barátnőm, majd elindult George felé. Nem tudom, hogy honnan tudom a nevét, csak egyszer talán Liz említette a nevét, mint egy szívtipró. Mármint a fiú a szívtipró, nem Liz. Ekkor Ashley odalépett a fiúhoz, majd a fiú közelebb húzta magához a barátnőmet… És megcsókolta! Teljesen ledöbbentem! Ashleynek barátja van?!